A buborék

Az álmaid be vannak zárva egy buborékba. Minden nap dédelgeted, hozzáteszel, őrizgeted, szeretettel gondolsz rájuk.  Féltve mutatod meg másnak, nem akarod, hogy elvegyék az álmaid, amik olyan fontosak neked. Ragaszkodsz hozzájuk, mert van, hogy csak azokba tudsz kapaszkodni, azok adnak erőt minden nap, hogy átvészeld a rosszat. Mikor valakit a bizalmadba fogadsz, akkor a buborék még nagyobb lesz, és már közös álmaitok lesznek. Vigyáztok arra, hogy ne sérüljön meg a gyönyörű buborék. Mindent megtesztek azért, hogy gyarapodjon, nőjön, színesedjen. Ahogy az álmaitokat szépen, óvatosan beleteszitek, már nem csak e te álmod lesz, hanem a miénk. Boldogan múlik az idő minden nap a buboréknak éltek és el sem tudnátok az álmaitokat egymás nélkül képzelni. De mikor egy olyan ösvényhez értek, ami tüskékkel van átszőve, nem találjátok a helyes utat és már nem érdekelnek az álmaitok, csak szabadulni akarsz. Akkor a gyönyörű buborék kipukkan, álmaid tovaszállnak, elvesznek a semmibe. De már nem érdekel, mert csalódtál abban, akit beengedtél és megosztottad vele az álmaidat. Már nincsenek álmaid, már nincs buborékod sem. De talán egyszer újra lesz. De akkor majd, még jobban vigyázol rá.

www.facebook.com/elvissopranosblog

Nyelvet ölteni a világra ...

Annyira jó lenne gyereknek lenni. Csak élvezni az életet. Nem törődni a mindennapok nyűgjeivel, a boldogtalansággal, a körülöttünk zajló nyomorúságos élettel. Az utca mocskában részegen fetrengő, kéregető hajléktalanokkal, az éhezéssel, az elnyűtt testű, megfáradt prostikkal, a nagy kocsikkal járó gengszterekkel, a rendőrökkel akik a megélhetéssel küzdő szerencsétlen embereket büntetik, nem kéne rettegni, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik a munkahelye, nem kellene azt hallani a híradóban, hogy a politikusok mit hazudnak, nem rettegni attól, hogy az állam vagy a bérencei levélben magához kéret és évekig elzárnak, hogy az óvodákban, iskolákban, éheznek a gyerekek. Igen gyerek akarok lenni örökre. Nem akarok felelősséget vállalni a tetteimért, csak azt akarom engedjenek élni. Várni akarom a nyarat, kulccsal a nyakamban végigjátszani a napot, szerelembe esni, késő este hazafutni, hajnalban már focizni, a réten feküdni, a felhőket nézni, csak gondtalanul élni ... Igen gyerek akarok lenni. Mert felnőttnek lenni nem jó. Ebben a korban csak küzdeni és belepusztulni engednek, csak meghalni hagynak, de azt is csak boldogtalanul ...
 www.facebook.com/elvissopranosblog

Forró vágy

Most hallgass, ne nyisd szóra szád ujjam az ajkadra teszem, csak nézz a szemembe. Az ablak nyitva a forróság perzseli a kis szobát. Ne gondolj semmire csak figyelj rám, hallgasd a csendet, ölelj át. Arcod megérintem, hajad elsimítom szemedből. Ahogy mellkasomon pihensz lélegzetünk eggyé válik. A félhomályban gyönyörű ajkad fénylik, csókra vár. Ujjam a nyakadhoz ér bőröd forró, válladról a vízcseppek legördülnek hátadon, lassan a derekadig. A hold fényénél szemed szerelmesen csillog, ahogy nézel ajkamról egy sóhaj szál. Kintről egy spanyol gitár játssza el szerelme bánatát. Fejed vállamra hajtod, csókot lehelsz nyakamra, rám nézel. Arcod gyönyörű, ahogy a vágy szemedben izzik, mindent elfeledtet. Elgyengülök, már semmi nem érdekel csak az, hogy itt vagy csak az, hogy vagy nekem. Ujjainkat összekulcsolva fekszünk, a pillanatnak élünk amit nem eresztünk, és ahogy ajkunk összeér, meghal a világ.

Lelketlenül...

- Jó rendben. Mond meg neki, hogy majd hívom este és puszilom. – kinyomta a telefont és bement a szobába. Mikor ránézett már látta, hogy valami nincs rendben.
– Mi a baj miért vagy olyan morcos? - szép arcán a düh megkeményítette vonásait, összeszorított ajkai között préselte ki – Semmi.
- De látom rajtad. Ismerlek már annyira, hogy tudom, ha valami nem tetszik, - magához húzta törékeny testét, de érezte az ellenállást, hogy nem akarta, hogy átölelje.
- Mondom, hogy semmi! – csattant fel, és eltolja magától.
- Az a bajod, hogy beszéltem vele. Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük. Nem értem miért vagy ilyen. – kérdőn nézett rá érezte, hogy kezd méregbe gurulni, de türtőztette magát.
- Nem bírom elviselni, ha beszélsz vele! Miért nem tudjátok akkor megbeszélni ami fontos, mikor ott vagy!? Nem akarom beengedni az életünkbe! Hazajössz, már írogat, meg hívogat. Mondtam addig maradsz ott, amíg akarsz, de ha itt vagy nem tűröm el, hogy az életünkbe férkőzzön és ezt senkinek nem engedem meg, hogy az együtt töltött időnkből akár egy percet is elvegyen! – arrogáns rosszindulat sugárzott belőle.
- Nem értelek. Nem tudom, mit akarsz még. Itt vagyok veled reggeltől estig, veled fekszem veled kelek. Gondoskodom rólad, a problémáidat magaménak érzem, megoldom őket. De neked semmi nem jó. Igen is beszélnem kell vele, mert tudni akarom, hogy mi van a kicsikkel. Nincs másról szó, csak és kizárólag arról, hogy mi történt, mit csinálnak, mert ha már nem vagyok az életük része legalább így akarom tudni, hogy milyen az életük. – mire a végére ért, már nem bírt az idegeivel, rágyújtott, és idegesen járkált a kis szobában. – Nézd, nagyon szeretlek, nem akarok ezen vitázni, de szeretném, ha megértenéd, semmit nem kértem soha, csak annyit, hogy ezt tartsd tiszteletben.- hozzálépett meg akarta simogatni az arcát, de ő szikrázó szemekkel húzta el a fejét.
- Rendben, persze megértem. De akkor az már nem én leszek. Sajnálom, az egóm nem engedi, hogy ezt beengedjem az életembe. Azt mondtad, úgy és azért szeretsz, amilyen vagyok! Én nem leszek bólogató kiskutya. De ha neked az kell, megpróbálom, majd meglátjuk mennyire fog tetszeni. Sajnálom, én ilyen vagyok, és ebből nem tudok engedni. – dac, elutasítás, gonoszság volt a szemében.
- De értsd már meg, itt nem erről van szó! Mindig kiállok melletted, támogatlak, bárkivel szembe megyek még akkor is, ha úgy érzem nem biztos, hogy neked van igazad. Elviselem a gyereked dolgait, azon vagyok, hogy jó kapcsolatotok legyen, csak oltom a tüzet nap, mint nap! Elviselem, hogy egyre inkább korlátok közé szorítasz, hogy már lassan azt is megmondod, kivel beszélhetek kivel nem! Ezeket mind leszarom, de nem tudom elfogadni, hogy ilyen szívtelen gonosz vagy, mert ez már az! – remegett az idegtől, és szinte el sem hitte, hogy ilyen van, hogy ez vele történik. – Mindenről lemondtam miattad, mindent elveszítettem, mindent, ami valaha fontos volt, amiért egész életemben dolgoztam, de nem érdekel, mert téged választottalak. Azért, mert elhitetted velem, hogy szeretsz úgy, ahogy vagyok, és elfogadtad, hogy ők vannak, azt mondtad támogatsz és mellettem leszel. Most meg, egy rohadt telefonálásból ekkora cirkuszt csinálsz. Anya vagy, tudnod kellene milyen, ha nincs veled a gyereked, ha neked ezek szerint ez semmit nem jelent, attól nekem, még hiányzik nagyon.
- Igen!? Megmondtam akkor mész, akkor jössz, amikor akarsz! Én nem kértem semmit tőled! Ha ott vagy egész nap, az sem érdekel! De ha hazajössz, ne telefonálgasson, mert ha te nem vagy hajlandó elmondani neki, akkor majd én elmondom! Kész befejeztem nem vagyok hajlandó erről vitázni. – üvöltötte, és szemei könnybe lábadtak.
- Önző és gonosz vagy. Nagyot csalódtam benned. Szívtelen vagy. Én soha nem tudnám ezt csinálni veled. Boldogtalan vagyok már hetek óta, mert ezek a viták kicsinálnak. Nem bírom, már ne haragudj, de nincs igazad. – megint rágyújtott, szívében keserű fájdalommal nézte szerelmét, akit akkor abban a pillanatban idegennek látott, és úgy érezte nem is ismeri azt a nőt, aki vele szemben szótlanul, megsértődve ült. Telefonját lenémította, kiment az erkélyre, és miközben lelke egy darabja haldoklott, szomorúan meredt maga elé az éjszakába.