- Jó rendben. Mond meg neki, hogy majd hívom este és puszilom. – kinyomta a telefont és bement a szobába. Mikor ránézett már látta, hogy valami nincs rendben.
– Mi a baj miért vagy olyan morcos? - szép arcán a düh megkeményítette vonásait, összeszorított ajkai között préselte ki – Semmi.
- De látom rajtad. Ismerlek már annyira, hogy tudom, ha valami nem tetszik, - magához húzta törékeny testét, de érezte az ellenállást, hogy nem akarta, hogy átölelje.
- Mondom, hogy semmi! – csattant fel, és eltolja magától.
- Az a bajod, hogy beszéltem vele. Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük. Nem értem miért vagy ilyen. – kérdőn nézett rá érezte, hogy kezd méregbe gurulni, de türtőztette magát.
- Nem bírom elviselni, ha beszélsz vele! Miért nem tudjátok akkor megbeszélni ami fontos, mikor ott vagy!? Nem akarom beengedni az életünkbe! Hazajössz, már írogat, meg hívogat. Mondtam addig maradsz ott, amíg akarsz, de ha itt vagy nem tűröm el, hogy az életünkbe férkőzzön és ezt senkinek nem engedem meg, hogy az együtt töltött időnkből akár egy percet is elvegyen! – arrogáns rosszindulat sugárzott belőle.
- Nem értelek. Nem tudom, mit akarsz még. Itt vagyok veled reggeltől estig, veled fekszem veled kelek. Gondoskodom rólad, a problémáidat magaménak érzem, megoldom őket. De neked semmi nem jó. Igen is beszélnem kell vele, mert tudni akarom, hogy mi van a kicsikkel. Nincs másról szó, csak és kizárólag arról, hogy mi történt, mit csinálnak, mert ha már nem vagyok az életük része legalább így akarom tudni, hogy milyen az életük. – mire a végére ért, már nem bírt az idegeivel, rágyújtott, és idegesen járkált a kis szobában. – Nézd, nagyon szeretlek, nem akarok ezen vitázni, de szeretném, ha megértenéd, semmit nem kértem soha, csak annyit, hogy ezt tartsd tiszteletben.- hozzálépett meg akarta simogatni az arcát, de ő szikrázó szemekkel húzta el a fejét.
- Rendben, persze megértem. De akkor az már nem én leszek. Sajnálom, az egóm nem engedi, hogy ezt beengedjem az életembe. Azt mondtad, úgy és azért szeretsz, amilyen vagyok! Én nem leszek bólogató kiskutya. De ha neked az kell, megpróbálom, majd meglátjuk mennyire fog tetszeni. Sajnálom, én ilyen vagyok, és ebből nem tudok engedni. – dac, elutasítás, gonoszság volt a szemében.
- De értsd már meg, itt nem erről van szó! Mindig kiállok melletted, támogatlak, bárkivel szembe megyek még akkor is, ha úgy érzem nem biztos, hogy neked van igazad. Elviselem a gyereked dolgait, azon vagyok, hogy jó kapcsolatotok legyen, csak oltom a tüzet nap, mint nap! Elviselem, hogy egyre inkább korlátok közé szorítasz, hogy már lassan azt is megmondod, kivel beszélhetek kivel nem! Ezeket mind leszarom, de nem tudom elfogadni, hogy ilyen szívtelen gonosz vagy, mert ez már az! – remegett az idegtől, és szinte el sem hitte, hogy ilyen van, hogy ez vele történik. – Mindenről lemondtam miattad, mindent elveszítettem, mindent, ami valaha fontos volt, amiért egész életemben dolgoztam, de nem érdekel, mert téged választottalak. Azért, mert elhitetted velem, hogy szeretsz úgy, ahogy vagyok, és elfogadtad, hogy ők vannak, azt mondtad támogatsz és mellettem leszel. Most meg, egy rohadt telefonálásból ekkora cirkuszt csinálsz. Anya vagy, tudnod kellene milyen, ha nincs veled a gyereked, ha neked ezek szerint ez semmit nem jelent, attól nekem, még hiányzik nagyon.
- Igen!? Megmondtam akkor mész, akkor jössz, amikor akarsz! Én nem kértem semmit tőled! Ha ott vagy egész nap, az sem érdekel! De ha hazajössz, ne telefonálgasson, mert ha te nem vagy hajlandó elmondani neki, akkor majd én elmondom! Kész befejeztem nem vagyok hajlandó erről vitázni. – üvöltötte, és szemei könnybe lábadtak.
- Önző és gonosz vagy. Nagyot csalódtam benned. Szívtelen vagy. Én soha nem tudnám ezt csinálni veled. Boldogtalan vagyok már hetek óta, mert ezek a viták kicsinálnak. Nem bírom, már ne haragudj, de nincs igazad. – megint rágyújtott, szívében keserű fájdalommal nézte szerelmét, akit akkor abban a pillanatban idegennek látott, és úgy érezte nem is ismeri azt a nőt, aki vele szemben szótlanul, megsértődve ült. Telefonját lenémította, kiment az erkélyre, és miközben lelke egy darabja haldoklott, szomorúan meredt maga elé az éjszakába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése