Kicsit megváltoztál, elmúlt a varázs, mintha már nem lenne fontos a család. Évről évre, nehezebb összetartani mindnyájunkat, hogy boldog egységes család lehessünk, irigylésre méltó boldog nagycsalád. Sokszor azt gondolom, talán jó ez így, ez lehet az élet rendje, hogy ahogy múlik az idő, változik az ember és talán már más fontos, más éltet, más dobog mindenki szívében. Kicsit haragszom rád, mert úgy hiszem, ami nekünk fontos neked nem, de lehet, tévedek. Minden nap az évben gondolunk rád, vajon merre jársz, mit csinálsz? Mikor hiányzol nagyon, nem látod a könnyet az arcunkon, mikor valami fáj, vagy ha boldog csengő nevetés járja a házat át. Pedig ez a család. Szeretünk, ezt tudnod kell, ezt soha el nem feledheted, csak kicsit nem értjük az életed. Láttam az arcodon, mikor a szó nem jött ki ajkamon, amit hidd el én, mondtam volna elsőnek, mert szeretlek ám nagyon, láttam azt a bánatot, hogy nem mondtam én neked, itt vagyok. Most már tudod miért, már érted mit gondolok, és érzed miért vagyok konok, de hidd el szeretünk nagyon! Mivel azt hiszem ezeket, miket itt elmondtam neked, Te észre sem veszed, mert egész más az életed ezért nem is neheztelhetek. Csak azt akarom, hogy tudd fontos vagy nekünk fontos, hogy tudd szeretünk. Ezért csak halkan hozzád hajolva súgom én neked, a helyed itt lesz mindig velem. A szívemben gyermekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése