Nem hitte, hogy ilyen érzelmeket vált ki belőle. Igazából szentül megesküdött volna, hogy ezt a szenvedélyt, szeretetet csak a születendő lánya iránt fogja érezni. De mivel lánya nincs és nem is lesz már, szinte hihetetlen, amit érez. A saját élete külső szemlélője. Ahogy beül mellé lágyan, kecsesen olyan, mint mikor a nap besüt egy sötét, mély, fekete üregbe. Gyönyörű. Gyönyörű ma is, most is, mint mindig. A lélegzete elakad, amint megpillantja és mikor rávillantja gyönyörű szemét már beleborzong a mosoly, ami utána következik felér egy kegyelemdöféssel. Megcsókolja, magába szívja finom illatát, beleremeg ajka édes ízétől. Kéz a kézben ülnek és hallgatja, ahogy meséli az előző napját, elveszik szeme huncut mosolyában, imádja a kedves hangját.
- Gyönyörű vagy nagyon szeretlek, - suttogja halkan mire ő zavartan elpirulva kérdőn, mégis mosolyogva fürkészi tekintetét. Egy ujjal csavargatja haját, mindig ezt teszi, mikor zavarba jön, ez annyira jól áll neki.
- Hihetetlen, - mondja ő, - Hisz ilyen még nem volt, nem is értem mit szeretsz bennem.
De szavait egy lázas csókkal nyomja el, arcán érzi tenyere melegségét. Olyan gyengéd, annyira óvatos, amilyet még soha életében nem érzett. Mikor együtt vannak megáll a világ, nincs semmi csak ők, nem számít semmi más.
- Mondd, hogy menjek - kéri, de még szorosabban fogja a kezét, mintha soha nem akarná elengedni. Bár így lenne. Soha nem engedné el. Egy hosszú véget nem érő csók után kiszáll, visszanéz, mosolyog.
- Szeretlek nagyon, - mondja neki.
- Tudom, - válaszolja és tekintetük összeforr. Még látja a tükörből, ahogy elmegy, vágyakozva néz utána, de ez is ma már csak vágy marad. Szomorúan ül, még érzi finom ajkát a száján, szíve még mindig hevesen dobog. Most még nagyobb lett a csend, az üresség benne. De nem baj, holnap megint találkoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése